TOP 

 

Életrajz

1916. szeptember 13.-án született az akkor még Udvarhelyszékhez tartozó Kisbaconban. Családi legenda szerint születése napján vonult be egy román katonacsapat a faluba, édesapjának nagy erőfeszítésébe került a zabráló katonák távoltartása a családi háztól és vajudó feleségétől. Egy értelmesebb tiszt segítségével ez végülis sikerült.

A Benedek család igen régóta él a vidéken, irásos említés erről a 12. századból van. Szülei Benedek Mózes Dénes és Benedek Tőke Gizella kisbirtokos székely földmüvesek. (Apám első gazda volt a faluban – szokta emlegetni). Egyedüli fiugyermek a négy testvér közül, Margit és Etelka nővérei, Vilma a húga.

Elemi iskolát Kisbaconban végzett. Nagyon sokat játszott a Benedek Elek kúria udvarán, Elek apó kedvencének számított, ha a nagy mesemondó mesélt a baconi gyerekeknek, általában őt ültette az ölébe.

A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban tanult és itt érettségizett 1936-ban. Tanárai közt volt Konsza Samu és példaképe, Csutak Vilmos igazgató. Egész életében emlegette a kitünö tanítási mádszereket, igyekezett mindig „mikós szellemben“ cselekedni.

A Vasgárda és a numerus clausus miatt nem tudott beiratkozni a kolozsvári orvosi egyetemre, egy évet a jogi fakultásra járt, majd besorozták román katonának. Esküllőn, majd Vatra Dornei-en katonáskodott. Itt érte a bécsi döntés, amikoris leszerelték, majd gyalog hazaküldték. Társaival együtt félméteres hóban gyalogolt haza Erdélybe.

Most már be tudott iratkozni a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem orvosi karára. Aktiv szerepet játszott a kolozsvári diákéletben, innen datálódik barátsága Tökés Istvánnal, Jancsó Miklóssal, Dobri Jánossal és másokkal. 1943-tól tanulmányai mellett zászlósi rangban a Kolozsvári Helyőrségi Kórházban is szolgált, illetve a városparancsnok szárnysegéde volt. Itt került kapcsolatba Wass Albert íróval is.

1944. február elsején feleségül veszi évfolyamtársát, Schiess Ibolyát. Ez év őszén már a kórházzal és egyetemmel együtt menekülnek a szovjet invázió elöl Budapestre. Itt a Kir. M. Pázmány Péter Tudományegyetem Keretében Egyesített Magyar Egyetemek Orvostudományi Kara keretében tanulnak tovább, majd ezzel együtt mennek tovább Németországba. Halle an der Saale egyetemén fejezik be a tanulmányaikat és itt kapnak orvosi diplomát 1945 áprilisában.

Az Eichstättbe kihelyezett 4.sz. Pécsi Helyőrségi Kórházban kezdett orvosként dolgozni. A fegyvernyugvás után amerikai hadifogságba kerültek. Itt született Géza fia.

1947 októberében feleségével és fiával hazatér Kisbaconba. Rövid ideig a Köpeci Bányavállalat bodvaji kitermelésén bányaorvos, majd megalapítja a nagybaconi körzeti rendelőt. 1951-töl az egészségügyi hatóságok Székelykeresztúrra rendelik, majd fél év múlva Székelyudvarhelyre nevezik ki rajoni főorvosnak. Saját kérésére (Botond fia a rossz lakásviszonyok miatt TBC-ben megbetegedett) előbb Uzonba helyezik, majd Kovásznára nevezik ki.

1952 júniusától a még csak papiron létezö Kovásznai Városi Kórház igazgatója lesz. Servezőkészsége, mozgósító tevékenysége, saját kétkezi munkája és a kovásznaiak önfeláldozó segítsége (Kommandóról faanyag, helybeli munkaerő, közmunka) vezet a városban az elsö kórház megépítéséhez. Nagy segítséget kap a kovásznai származású Hadnagy Csaba föorvostól, a marosvásárhelyi orvosi laboratórium vezetőjétöl, aki saját családi házát és kertjét ajánlja fel a kórház bővítéséhez.

Hosszú évek nehéz munkája jön: a tifuszjárvány felszámolása Kovászna környékén, az egészségügyi kultúrszint emelése a lakosság körében, a kórház müködéséhez szükséges elemi feltételek biztosítása, a famunkások körében elterjedt betegségek szakmai ártalommá való nyilvánítása: ezek emésztik fel az idejét.

Mindezt a kommunista vezetés rosszindulatúan figyelőő szemei előtt: hiszen Nyugaton diplomázott, apósa Nyugat-Németországban él, német és magyar szaklapokat és újságokat járat. Beléptetik a munkáspártba, majd kiteszik onnan, szüleitől Kisbaconban örökölt földjeit be kell szolgáltatnia, egy-egy bátrabb kezdeményzés után állandón lesnie kellett a fekete autó érkezését.

A földjei elvesztése viszonylagos pozitív következményekkel is járt: nem nyilvánítják kulákká és így mindhárom testvére egy-egy gyerekét magához fogadván, lehetővé teszi nekik, hogy tovább tanulhassanak. Az 1953-ban született Zsolt fiával együtt hat gyereket is nevelt egyszerre.

A fekete autóval si csak egyszer került közelebbi ismeretségbe: az ötvenhatos forradalom leverése után, Hruscsov budapesti látogatásakor, fia az iskolában tapsológépröl beszélt. Emiatt elvitték, de hamarosan kiengedték: szükség volt rá.

Jó barátjával, Zsuffa Zoltán tanárral együtt, a megtorlás veszélyét vállalva, a lakosság állandó mozgósításával, követeléssel-kérvényezéssel elérik, hogy a városban gimnázium, majd kultúrotthon épüljön.

Időközben belgyógyász szakorvosi (1955), majd főorvosi képesítést (1957) szerzett. 1959-60-ban Bukarestben az országos kardiológia intézetben szivgyógyászatot tanult. C.C.Iliescu professzor annyira értékelte a teljesítményét, hogy kijárta neki, az egész évfolyamról egyedül ő kapott azonnal, a szívgyógyász szakorvosi mellé, főorvosi fokozatot is.

1960-ban nevezták ki a szakszervezeti üdülőből szívkórházzá átkeresztelt intézmény igazgató-főorvosává. Ettől kezdve kényszerü nyugdíjaztatásáig itt dolgozott, itt építette fel Románia legnagyobb szívgyógyászati kórházát. 1959-ben született Csaba fia is a kórház orvosa.

Hosszú évekig egyedüli szakembere volt a kórháznak. Az ide kinevezett, főleg bukaresti fiatal orvosok menekültek az erdő közé épült munkahelytől, olyan is volt, aki csak a fizetését kapta innen, de a fővárosban dolgozott. Módot talált rá, hoy az eleinte csak néhány férőhelyes fektetőt a körülményekhez képest jól felszerelje, állandóan fejlessze és bővítse. Ha müszaki felszereltség tekintetében nem is, de gyógyító tevékenység és tudományos elismertség szempontjából sikerült a kórházat világszínvonalra emelnie.

A kórház saját bevéteiböl, a minisztériumoktól és helyi hatóságoktól kicsikart összegekböl, befolyásos betegei segítégével modern új és nagy épületeket sikerült építtetnie – szinte a semmiböl. 1986-os nyugdíjazásakor az intézmény minden szempontból jól müködő, nyugati segítséggel felszerelt, több tucat orvost és több száz kovásznai lakóst foglalkoztató csaknem ezer férőhelyes kórház volt, európai hírnévvel.

Az évtizedek során a szívkórházban megforduló magas beosztású betegek befolyásának segítségével nagymértékben hozzájárult a fürdőváros fejlesztéséhez. Nyílt és színfalak mögött folytatott munkája révén jött létre a kovásznai szállodalánc (szakszervezeti, turisztikai, szövetkezeti szállodák), de nemegy, munkahelyeket teremtő gazdasági létesítmény is. Létrehozta a szívkórházi módszertani központot, ami irányította az összes kovásznai szállodák és szanatóriumok orvosi munkáját, átvette a sürgösségi és nehezebb eseteket, bevezette a „Kovászna“ módszer alkalmazását ezekben az intézményekben is. Ilymódon az általa vezetett szívkórház közvetlenül hozzájárult a Kovásznán üdülő és gyógyuló évi 50 ezer ember egészségének javításához.

Építő-szervező munkájával egyidejüleg szakmailag is állandóan tovább képezte magát: külföldi tanulmányútakra járt, szakdolgozatokat és ismeretterjesztő cikkeket írt,

kifejlesztette a helyi adottságok (ásványvizek, mofetták és mikroklima) felhasználásával, gyógyszeres és testmozgásos elemek ötvözésével gyógyító „Kovászna“ módszert. Kovászna levegőjében, az ásványvizekben és a széndioxid kigőzölgések közelében nagyon nagy mértékben fordulnak elő a jótékony negativ ionok. Ezek gyógyító hatása is érződik a két vagy háromhetes kezelés alatt. Az ásványvíz- és gázfürdők értágító hatására a gyógyszeres kezelésre is jobban reagálnak a betegek. A legmaradandóbb azonban a személyre szabott diéta és életmódmodell, a betegek ránevelése arra, hogy ők maguk mit tehetnek a gyógyulásuk érdekében otthon.

Állandóan foglalkozott a betegei és a lakosság egészségügyi nevelésével, a kórházi szakszemélyzet továbbképzésével.

Jelentős közéleti tevékenységet folytatott: városi, megyei és országos vezetőtestületek tagja volt, mindenkor a lakosság érdekeit képviselve. Különösen kiemelendő az 1968-as megyésítésben játszott szerepe: mindvégig az önálló Háromszék megye visszaállításáért harcolt, veszélyes feladatokat is vállalván. Betegével, Fazekas János akkori miniszterelnökhelyettessel (majd belkereskedelmi, késöbb turisztia miniszter) folytatott beszélgetések során hangzott el az is, hogy a megye neve Kovászna lehetne.

1985 Amikor a nyugdíjkorhatárt elérte, a megye vezetősége felkérte, hogy még tíz évig vezesse az intézményt. Mivel egész életében a saját maga által előírt sok mozgásos és tevékeny életvitelt folytatott, egészségileg tudta vállalni a feladatot. 1986-ban elkészült azonban a Horgász völgyi, Ceausescunak épített palota és az elnöki párt ellátó orvosnak megbízhatóbbnak, a „nagy“ családhoz közelebb állónak kellett lennie. Egyik napról a másikra, a reggeli munkakezdés után, kommentár nélkül kézbesítették neki a nyugdíjazási végzést.

Àldozatos, néha emberfeletti munkáját mindvégig több gáncsoskodás, mint elismerés érte. De érdemei miatt kapott román és magyar állami kitüntetéseket, Kovászna város díszpolgára volt, Pro Urbe és Pro Comitatu díjjal is kitüntették. Mindezeknél többre értékelte azt hogy szolgálhatta népét, együtt élhetett családjával, feleségével, aki mindvégig társa volt hivatásában és megpróbáltatásaiban.

2010. november 28.-án hosszas betegség után húnyt el Kovásznán, családja körében, 94 éves korában. Már nem tudott részt venni azokon az ünnepségeken, amelyeken az általa épített kórházat Dr.Benedek Géza szívkórháznak nevezték el.

Kitüntetései: – munkaérdemrend III.fokozat 564/1969

 

 

Szűkebb családja

Szülei:

Benedek Mózes Dénes (1879-1939)

Benedek Tőke Gizella (1886-1965)

 

Testvérei:

Margit, Péter Jenőné

Etelka, Incze Lászlóné

Vilma, Benedek Huszár Andrásné

 

Felesége:

Dr. Benedek Ibolya gyermekgyógyász főorvos, aranydiplomás orvos.

1922.január 12.-én született az Érmelléken, Érkeserün. Szülei: Schiess Vendel tanár és Schiessné Létay Margit. Németül érettségizett Szebenben, az Orsolya zárdában lakott.

Egyetemi éveik alatt, Kolozsváron ismerkedik meg férjével, a monostori úti templomban esküdtek össze. Azóta mindvégig, életük minden napján együtt voltak, harcos munkatársa és támogatója volt férjének a háború alatt, a kommunizmus nehéz időszakában és nehéz betegsége alatt is.

Gyermekgyógyász szakorvos, osztályvezető volt a kovásznai városi kórházban, főorvosi vizsgát tett, majd a szívkórház gyermekrészlegének vezetője lett. Innen ment nyugdíjba 1980-ban.

Munkája mellett négy fiút szült és nevelt fel, háztartást vezetett, mindenben támogatta és segítette férje kórházépítő- fejlesztő munkáját. Tudományos munkára is jutott ideje: dolgozatokat írt, kongresszusokon vett részt.

Férje nyugdíjaztatása után segít neki a csalódások és kiábrándulások elviselésében, együtt költöznek Németországba, majd férje betegsége idején Magyarországra és végül vissza Kovásznára. Odaadóan ápolta élete utolsó napjáig.

 

Gyermekei:

Géza (1945.08.15) kardiológus és balneológus szakorvos

Botond (1950.02.25) autómérnök

Zsolt (1953.05.02) autómérnök

Csaba Zoltán (1959.08.31) belgyógyász szakorvos

 

Unokái:

Benedek-Pollinger Enikő Imola (1973.12.03)

Benedek Géza Attila (1977.02.21)

Benedek Botond (1981.06.09)

Benedek Gábor (1983.05.28)

 

Dédunokái:

Mika Livius (2007)

Timo Antonius (2008)

Enikő Viktória (2013)

Márton Michael (2013)

Liv Kincső (2015)

 

2016.05.2.

 

 

 

–

 

 

 

]]>